Elérhetők vagyunk minden nap 9-18 óráig

40 napig Covid pozitív, avagy "köszi, kedves kolléga!"

2020.09.04

Felhívjuk a figyelmet, hogy az interjúban szereplő adatok elavultak lehetnek, mivel a beszélgetés 2020. augusztusában zajlott, magyarul az "első hullám" után. 

Mára mindenkinek a fülén jön ki ez a Covid téma, ráadásul a nyár feledtette a korlátozások emlékét is. A magyar embernek amúgy se mondja meg senki, hogy mit csinálhat, meg mit nem, majd ő azt tudja!

Egy baráti beszélgetés során a szokásos első "hogy vagy?" kérdésem most mégsem volt szokványos. "Most már jól"- jött a válasz. 40 napig volt Covid fertőzött. Értsétek ez alatt, hogy az első tünetektől az első negatív tesztig.

Miután megkaptam az engedélyét arra, hogy megoszthassam a történetét, gyorsan megkérdeztem egy-két ismerősömet, hogy ők mire lennének kíváncsiak, mit kérdeznének meg egy Covid-19 víruson átesett személytől. Az ők kérdései szerves részét adják a beszélgetésnek.

Háttér információ: a kérdezett nő, 40 év körüli, Pest megyében lakik. Egy multinacionális cégnél dolgozik Budapesten, képernyős munkakörben. Ismert betegsége nincs. A 16 éves gyermekével él egy háztartásban.

Köszi...


A: Tudod, hogy hol kaptad el a vírust?

E: Igen, teljesen egyértelműen a munkahelyemen, igazából nyomozni sem kellett ezután. Az egyik kollégám, akivel egy irodában ülünk (kb. 1,5-2 m-re egymástól) két nappal azelőtt külföldön járt a hétvégén. Hétfőn még semmi baja nem volt, nem voltak tünetei, csak másnap délután munka után hányt és hasmenése volt. Emiatt szerdán már nem jött be dolgozni, a hét további részében lázas is volt, de utána ismét semmi tünet. 

A következő hétfőn orvosi engedéllyel visszament dolgozni, addigra én szabadságon voltam, a kolléganőnk meg köhögött, úgyhogy otthon maradt home office-ban. 

 A második héten "tünetmentesen" újra ment dolgozni, amikor ismét jelentkezett egy újabb tünet, nem érzett szagokat, ízeket. Ezért jelentkezett az orvosánál és tesztelték, aminek csütörtökre pozitív eredménye is lett.

A: Milyen intézkedések voltak ekkor hatályban a munkahelyeden?

E: Az volt a vállalat kérése, hogy aki külföldről tér haza, az maradjon otthon Home office-ban két hétre. Erre normál helyzetben is akadály nélkül van lehetőség, ha kéred. Kézfertőtlenítő van a bejáratnál és felhívták a figyelmünket minden további óvintézkedésre. (többszöri kézmosás, nincs érintkezés, kézfogás, távolságtartás, stb.).

A: Hogyan tudtad meg, hogy te is elkaphattad, elkaptad a vírust? Voltak tüneteid?

E: Amint pozitív eredményt mutatott a kolléga tesztje, azonnal hívott a HR-es kollégánk.  Szólt hogy, meg fog keresni a hatóság, mert karanténba kell menni mindenkinek, aki egy irodában tartózkodott vele.

Ezt követően keresett is a munkahelyem szerinti illetékes ÁNTSZ, és elmondták, hogy hatósági karanténba helyeznek, mivel van egy Koronavírus pozitív tesztel rendelkező kollégám, akivel kapcsolatba kerültem.

Ekkor már megijedtem, mert 1 napig enyhén lázas voltam a szabadságom alatt, de azóta semmi tünetem nem volt. Ezt jeleztem a hatóságnak, akik azt tanácsolták, hogy hívjam fel a háziorvosomat, mert ő tudja megrendelni nekem a tesztelést az új információk alapján. 

A: Hogyan zajlik a mintavétel?

E: A tesztelés előtt telefonon értesítenek, hogy érkezni fognak hozzám, most már ne egyek, ne igyak, ne mossak fogat, ne dohányozzak. Ez nagyon fontos, mert okozhat nem megfelelő tesztet, ami nem lesz értékelhető. Abban az esetben kezdődik minden elölről!

Megérkezik a mentős (szegény "szkafanderbe" öltözve a nyári melegben is, mozogni is nehezen tud), aki mintát vesz az orrból és a garatból. Ez egy kicsit kellemetlen, de elviselhető.

Forrás: mta.hu
Forrás: mta.hu


Megérkezik a pozitív eredmény...


A: Hogyan értesítettek az eredményről?

E: Az eredményre lélekben már fel voltam készülve. Érintett kollégákkal kapcsolatot tartva megtudtam, hogy az ügyfélkapun keresztül gyorsan tudok tájékozódni eredményről (https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal). Ezen az oldalon részletesen láthatod, hogy az orvos megrendelte, beérkezett és mi a vizsgálat eredménye. Érdemes követni, mert sajnos nem mindig működik megfelelően a folyamat.

A: Biztosan volt kontakt kutatás, ez hogyan zajlik?

E: A saját pozitív eredményemet követően ismét felhívott az ÁNTSZ, és megkérdezte, hogy kivel találkoztam az elmúlt időszakban, főként a zárt térben maszk nélküli kontaktok érdekelték őket Mondtam, hogy közvetlenül csak a fiammal, akivel együtt élünk egy lakásban. Ezért őt is karanténba helyezték, tünetmentesen, határozatlan időre velem együtt.

A: Milyen teendőid voltak a betegség kapcsán?

E: Megkaptam a piros matricát a zárlatról, amit ki kellett helyeznem az ajtóra. Ezt a rendőrség rendszeresen ellenőrzi is ez idő alatt.

Lehet a munkájukat segíteni egy letölthető applikációval, az a neve, hogy HKR-Házi Karantén Rendszer https://hazikaranten.hu/. Engedélyezned kell a helymeghatározást, majd random időpontokban küld egy értesítést, hogy fotózd le magad, majd megnéznik, hogy azon a helyen készült-e, ahol karanténban vagy. Ha ezt használod, akkor ezen keresztül ellenőriznek és nem kell jönniük személyesen. Amint negatív lesz a teszt eredménye és megszüntetik a karantént, automatikusan törölnek a rendszerből.

A: Szinte mindenki feltenné neked azt a kérdés, hogy mi volt az első gondolatod amikor megtudtad, hogy elkaptad a vírust, és mit éreztél?

E: Amikor konkrétan megtudtam, hogy pozitív a koronavírus tesztem, akkor azt gondoltam, hogy "jól van, most már eltelt 2 hét a legelső tünet óta, akkor biztos kifelé tartok az egészből. Ezzel nyugtattam magam! Aztán persze kiderült, hogy nem, még 4 hét küzdelem.

A: Még fiatal vagy és egészséges. Megfordult mégis a fejedben, hogy akár bele is halhatsz?

E: Nem, erre nem gondoltam.

A: Milyen tünetekkel telt ez a 40 nap, voltak fájdalmaid?

E: Nem voltak nagy fájdalmaim. Az első tünetem az az 1 napos enyhe láz volt, amit már említettem. Aztán egy hétig semmi bajom nem volt, majd elkezdett fájni a fejem, 3 napig egyre csak erősödött, és ezzel együtt elvesztettem az ízlelés és a szaglás érzetemet. Egyébként ez volt az a tünet, amit a megfertőződött kollégáknál mindenkinek egyformán jelentkezett. Az ízérzékelés csak nagyon lassan tért vissza. Eleinte csak a nyelvem hegyén éreztem a sós ízeket, de az édeset vagy az illatokat például egyáltalán nem. Az illatokat is csak jóval később, fokozatosan kezdtem érezni. Köhögés, nehéz légzés nekem egyáltalán nem volt. Ezután teljesen tünetmentesnek éreztem magamat, de az általános rossz közérzetem megmaradt, amit a már 4 hetes karanténnak tudtam be. Mivel elmúltak a tüneteim, ezért kértem az tesztelést. Miután ez is pozitív lett, elkezdtem figyelni az apróbb tüneteket is. Ilyen volt például az, mint amikor nagyon erősen megfázol és elkezd feszíteni az orrod, mintha tele lenne és bedugul, majd folyik, de nem úgy volt (nem folyt). Úgy pattogott mint amikor eldugult ,de eldugulva sem volt. Az orrom alatti részen furcsa zsibbadást, vagy még inkább bizsergést éreztem. Volt hogy éjszaka erre ébredtem.

Fájdalmak csak éjszaka voltak, rövid időre pl. torokfájás, de az is csak reggelig tartott, és elmúlt. Néha köhögés ébresztett, de nappal sohasem!

A: Kaptál valamilyen gyógyszert? Hogyan gyógyítottad magad?

E: Nem kaptam semmit, csak a tünetek enyhítését tudják kezelni egyelőre, ami nekem nem nagyon volt, az erős a fejfájáson kívül.

Amikor a harmadik tesztem is pozitív lett, akkor nagyon elkeseredtem és ki akartam találni valamit, nem tétlenül várni, hogy jobb lesz. Gondoltam "lázat" kell előidéznem valahogy, mert a láz azt jelenti , hogy védekezik a vírus ellen a szervezet és igyekszik legyőzni azt. Körülnéztem, hogy mi van itthon, amiről tudom, hogy segíthet. Olvastam, hogy a fokhagyma ilyen, és ez volt is otthon (mézzel együtt nem mar annyira). Egy forró tea és fürdő után megettem egy nagy gerezd fokhagymát mézzel. Elővettem egy vastag gyapjútakarót, és lefeküdtem. Ezt ismételtem nagyon intenzíven két napon keresztül amíg működött és izzadtam. Volt, hogy háromszor is ruhát kellett cserélnem.

A: Hogyan oldottad meg a karantént, és mivel töltötted az időt? 

E: A barátaim segítettek felváltva, bevásároltak, nagyon segítőkész volt mindenki. Ők mentek nekünk boltba, vették meg ami kellett. Lerakták az ajtó előtt, én pedig átutaltam nekik az árát. A hiperek hasonló jellegű megoldásai nem voltak elérhetőek, általában beteltek. Egyébként a Polgármesteri Hivatal is nyújt segítséget annak, aki nem tudja megoldani ilyen esetben.

Folyamatos "telefonálás", ügyintézés zajlott minden nap, ami nem nagyon működött csak állandó próbálkozásból állt. Valamint - és ez volt a legnagyobb szerencse - dolgoztam.

A: Milyen egészségügyi ellátást kaptál, vagy volt-e valamilyen felügyeleted ezek után? Mikor tesztelnek legközelebb?

E: Különösebb ellátást nem kaptam, mert szerencsére annyira nem betegedtem meg. Az első pozitív teszt után ha letelik a 2 hét és tünetmentes vagy (mert annak érzed vagy annak akarod érezni magad) feloldják a karantét, hivatalosan nem kell negatív teszt! Én szerettem volna biztonságosan a fiamat a nagyszülei közelébe engedni, vagy az utcára menni és senkit nem megfertőzni, ezért úgy beszéltük meg, hogy tesztelnek! A protokoll szerint háziorvosod dönti el, hogy mikor enged vissza a dolgozni, hiszen ő tart betegállományban, ha kell. Tesztelés elvileg csak akkor van, ha a munkáltatód kiköti, hogy csak így lehet visszatérni a munkába. Magyarul automatikus újra tesztelés nincs. Ha nincsenek tüneteid és érintett vagy akkor sincs.

Végre negatív....


A: Mi alapján teszteltek akkor, amikor végül negatív lett a teszted?

E: Tünetmentesnek éreztem magam.

A: Ez azt jelentette, hogy vége a karanténnak számodra?

E: Igen is, meg nem is. Én már el tudtam menni vásárolni, de a lakáson még zárlat volt a fiam negatív eredményének megérkezéséig. Így számára az egész karanténban töltött napok szám 45! 

A: Mit éreztél ekkor?

E: Boldog voltam, hogy vége, és kimehetek. Főleg, amikor megkaptam erről a határozatot is. Vége az állandó telefonálós szervezésnek, intézkedésnek. Egyébként sem unatkoztam dolgoztam, és folyamatosan takarítottam, mostam, mosogattam a higiénia érdekében is. Szóval alig vártam! 

A: Ki veheti le a piros matricát?

E: A határozat birtokában levehettem én.

A: Beszéltünk a "szabadulásod" napján, azt mondtad, hogy ugyan már kimehetnél, de nem mersz. Majd este, ha besötétedett, akkor sétálsz kicsit. Mitől féltél?

E: Attól féltem, hogy mi van, ha még mindig bennem van a vírus, és valakire "ráragasztom". Ez alatt a 40 nap alatt annyiszor éreztem már magam tünetmentesnek -aztán mégis pozitív tesztek sorozatát kaptam- hogy teljesen elbizonytalanodtam. Nem akartam fertőzni! Ezt csak az érti, aki ezt átélte és felelőségteljes ember!

A: Mennyire viselt meg lelkileg az elszigeteltség? Mi volt a legnehezebb a számodra ebben az időszakban?

E: Két dolog viselt meg nagyon. A hosszú ideig tartó bezártság és annak félelme, hogy a fiam megfertőzhetem, hogy nem tud ebből ő sem szabadulni és elmegy a nyáriszünete. Néztem az ablakból az utcán sétáló embereket, és olyan érzésem volt, hogy büntetésben vagyok, pedig nem csináltam semmi rosszat! Minden nap nagyon figyeltem mindenre, hogy mindent tiszta kézzel fogjak meg, és ha a közelembe jött, akkor ne beszéljek, vagy sokszor csak elfordulva beszéltem hozzá. Légkondit sem használtunk, pedig nagyon meleg volt.

A másik, hogy nem működik jól a rendszer és folyamatosan akadályba ütközöl és nem veszik fel a telefont, nem tudsz intézi, utána érdeklődni semminek, teljesen tehetetlen vagy.

A: Van-e valamilyen segítség azok számára, akiket mentálisan megviselt a betegség?

E: Igen, elvileg a háziorvossal folyamatos kapcsolatban vagy, és neki erre is figyelnie kell. Ha azt érzékelik az emberen, hogy mentálisan nincs rendben, akkor segítséget nyújtanak. 

Visszatérés a munkába


A: Éreztél-e haragot a kollégád iránt, aki megfertőzött?

E: Először egyáltalán nem, talán az első sokk miatt. Viszont amikor a második tesztem is pozitív lett, akkor nagyon kiborultam és nagyon haragudtam rá. Most meg már inkább félek tőle, mert láthatóan továbbra is nagy létszámú rendezvényeken vesz részt és sajnos a bizalmam rendült meg, ami ellen nem tehetek.

A: Tudsz valamit arról, hogy volt fertőtlenítés a munkahelyeteken utána?

E: Igen, persze minden irodában, közös helyen.

A: Azt kérdezted, tőlem, hogy milyen maszkot javaslok, amit a munkában fogsz tudni viselni. Mit gondolsz, ha még a legelején viselitek a maszkot (mindannyian), akkor elkerülhető lett volna a megfertőződésetek?

E: Igen egyértelműen, ez az egy védelem van az ilyen jellegű munkahelyek esetében.

A: A munkahelyen hoztak új intézkedést azóta a ti esetetekből kiindulva? Te mit látnál reálisnak?

E: Visszavezették a kötelező reggeli testhőmérséklet mérést belépéskor és továbbra is minden előírás érvényben van ami addig is.

Az, hogy én mit látnék reálisnak átélve ezt az egészet, az nem biztos, hogy megvalósítható lenne vagy valóban reális. Olyan intézkedésre lenne szükség, ami felelőssé teszi a felelőtlen embereket. Lenne néhány ötletem...

Egyéb, de mégis fontos kérdések


A: Mit gondolsz, reális információkat közöl a média a betegségről? Érdemes ennyire félni tőle, mint amit a média közvetít?

E: Én inkább azt érzem, hogy nem a megfelelő információt közvetít az embereknek. Sokkal jobban kellene hangsúlyozni a tünetek sokrétűségét, lefolyását, illetve azt, hogy leginkább milyen helyeken és helyzetekben kaphatod el, adhatod át a Koronavírust. Esetleg annak a lelki terhére felhívni a figyelmet, ha a családtagja, ismerőse, barátja nem gyógyul fel belőle... Mert nem mindenkire jelent veszélyt, de átadhatod másnak úgy, hogy az ő életére nézve már komoly veszélyt jelent! 

Fontos a maszk, hogy ne köhögjön, tüsszentsen senki a közeledben közeledbe! Mert úgy tudod maszk nélkül - de ha közel volt még maszkkal is - beszívni, átadni! Ne a kezébe köhögjön, tüsszentsen mert azzal fog meg mindent, amiről át tudod venni vagy át tudod adni a vírust.

Ez az aranyszabály, ha ezt betartaná mindenki, akor szerintem meg lehetne fékezni a nagyfokú terjedést. De mindenki úgy gondolja, hogy ő nem beteg, nincs semmi baja, akkor nem hord maszkot.

Nem tudhatod! Nem mindenkinek jelentkezik azonnal a tünet és tünetmentesen is fertőzhet!

A: Neked hatással volt valamelyik meglévő betegségedre a vírus?

E: Még nem tapasztaltam ilyet.

A: Elmondtad az ismerőseidnek, hogy elkaptad, vagy ciki volt?

E: Nem éreztem cikinek, és akikkel beszéltem a karantén alatt, azoknak elmondtam.

A: Kialakult a karantén alatt valamilyen új szokásod? Pl. netes rendelés, stb.

E: Nem, semmi ilyesmi.

A: Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének mindent megtenni azért, hogy elkerüljék a megfertőződést?

E: Komolyan kell venni a maszk használatát, nagyon sokat ér még az legegyszerűbb fajta is, és a rendszeres kézmosás ,főként ha az arcodhoz érsz, meg persze a távolságtartás

Maszkot kellene viselni mindenkinek. Na ez nem megy! Ha az a üzletben dolgozó ember el tudja viselni 8 órában amellett, hogy árut tölt, a kasszában ül, kiszolgál benne egész nap - más biztonsága érdekében - akkor az a minimum, hogy megtisztelem azzal, hogy arra a néhány percre felveszem amíg vásárolok! 

A Koronavírussal való megfertőződés munkabaleset?

A Covid-19 vírussal történő megfertőződés a munkahelyen nem munkabaleset, hiszen alapvetően nem baleset. Akkor foglalkozási-megbetegedés lenne? Igen, ha bizonyítható a munkahelyi eredete.

Akkor kerülhet sor baleseti táppénz - 100%-os mértékű - megállapítására, ha a munkavállaló olyan módon fertőződött meg a koronavírussal, hogy az foglalkozási megbetegedésnek minősül, vagyis az a beteg munkavégzése, foglalkozása gyakorlása során alakult ki.

Az üzemorvoshoz kell fordulni ebben az esetben, aki foglalkozási-megbetegedés gyanújaként bejelenti, amit a munkavédelmi hatóság kivizsgál. Az egészségbiztosítási szerv döntést hoz a foglalkozási megbetegedés társadalombiztosítási szempontból üzemi balesetként való elismeréséről. A  táppénzes papírra ebben az esetben 2-es kód kerül.