A tűzvédelmi szabályzat tartalma és jelentősége
A 30/1996. (XII.6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szabályozza azt, hogy kinek és mikor kell tűzvédelmi szabályzatot készítenie és hogy ennek mit is kell tartalmaznia.
Azoknak a gazdálkodó szervezeteknek van szüksége ilyen dokumentumra, akik ötnél több munkavállalót foglalkoztatnak, illetve abban az esetben is szükség van erre, ha az épület területén van olyan helyiség, ami ötven főnél több ember befogadására alkalmas.
A kereskedelmi szálláshelyeknek, illetve azoknak a társasházaknak is szükségük van ilyen szabályzatra, amelyek három szintnél magasabbak és tíznél több lakás van bennük.
A tűzbiztonság egyik alapja a Tűzvédelmi szabályzat megléte, és a tűzvédelmi oktatás is elengedhetetlen. Hisz hiába a tűzoltó készülék, ha valaki nem tudja azt használni és vészhelyzetben nincs tisztában azzal, hogy hogy is működik a poroltó.
Ezért is van nagy jelentősége a tűzoltó gyakorlatoknak, és a tűzbiztonsági oktatásnak.
De kezdjük is az alapoknál, a tűzvédelmi szabályzatnál. Ha erre van szüksége, keresse szolgáltatásunka ide kattintva.
Maga a tűzvédelmi szabályzat a tűzmegelőzés egyik legfontosabb dokumentuma. A jogszabályok általánosságban fogalmaznak, ezért is van szükség egy belső szabályozásra, ami konkrétan a vállalkozásra van specializálva.
A tűzvédelmi szabályzatnak egyébként tartalmaznia kell a tűzvédelmi feladatokat ellátó személyek feladatait és kötelezettségeit, az építményekre és szabad terek használatára vonatkozó tűzvédelmi szabályokat és előírásokat.
Az egész tevékenységre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, az alkalomszerűen végzett tűzvédelmi tevékenységek feltételit és azok megnevezését, akikkel erről előzetesen egyeztetni szükséges.
Ezen kívül a munkavállalóknak tisztában kell lenni azokkal a feladatokkal, melyeket el kell végezni, ha tűzjelzés érkezik és tűzoltásra van szükség. Bizonyos esetekben pedig az épület kiürítéséről is gondoskodni kell.
Magát a szabályzatot a rendeltetésszerű tevékenység megkezdése előtt el kell készíteni és változás esetén a változásról számított 30 napon belül át kell dolgozni úgy, hogy naprakész legyen.
Fontos dokumentum, hisz a baj bármikor megtörténhet, és jó, ha az ember felkészült, tudja, hogy mit kell tennie, ha tűz üt ki.