Elérhetők vagyunk minden nap 9-18 óráig

Miért kell egy munkahelyen tűzbiztonsági oktatást tartani?

2023.05.04

Talán azt hisszük, tisztában vagyunk azzal, mit kell tennünk, ha a munkahelyünkön tűzeset történik, de általában kiderül, hogy baj esetén az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy mit kéne tennie.

Egy munkahelyen számos dologra oda kell figyelni annak érdekében, hogy a munka flottul menjen, és hogy a munkavégzés gördülékenyen működjön. Ehhez azonban mindenképpen biztosítania kell a munkaadónak a megfelelő munkakörülményeket, amihez elengedhetetlen a munkavédelmi, illetve a tűzvédelmi szabályok gyakorlati alkalmazása.

A tűzvédelmi oktatás nem csak azért fontos, mert a berendezések, az eszközök, és az épület védelmére szolgál, hanem azért is, mert tűz esetén a bent tartózkodó munkavállalók élete és testi épsége forog kockán, tűzvész esetén pedig pillanatok alatt kell meghoznunk a helyes döntéseket. 

A tűzbiztonság egyik alapja a Tűzvédelmi szabályzat megléte, illetve a tűzvédelmi oktatás, ugyanis hiába van kihelyezve akár több porral oltó készülék az épületbe, ha az emberek nem tudják, hogyan kell azt használni.A menekülési útvonal megismerése mellett a tűzvédelmi oktatás során a munkavállalók megismerkedhetnek a tűzoltó készülékek, a poroltók helyes használatával is.

Milyen gyakran van szükség tűzvédelmi oktatásra?

A tűzvédelmi oktatást minden munkáltatónak kötelessége időről időre megtartani, ezt pedig minden munkavállalónak kötelessége végighallgatni, és a tűzvédelmi szabályokat betartani. Az 1996. évi XXXI. törvény 22. §-a szerint a munkáltatók kötelesek évente tűzvédelmi oktatásban részesíteni a munkavállalóikat és ismertetnie kell a tevékenységükkel, a munkakörükkel kapcsolatos tűzvédelmi szabályokat, hogy munkaviszonyuk megkezdése előtt megtanulják azt, hogy tűz esetén milyen feladataik vannak.

A tűzvédelmi oktatásról minden esetben oktatási naplót kell vezetni, ebben pedig az érintett személyek aláírásának is szerepelnie kell, ugyanis aki nem rendelkezik a szükséges tűzvédelmi ismeretekkel, nincs tisztában a tűzoltási gyakorlatokkal, és azt sem tudja, hogy egy porral oltó készülék hogyan működik, az nem állhat munkába.

A tűzvédelmi oktatás a munkahely sajátosságától függően 30 perc és egy óra között zajlik le, célja pedig, hogy felhívja a munkatársak figyelmét a munkahelyi tűzveszélyre, illetve arra, hogy hogyan kell tűzveszély esetén biztonságosan fellépni.

A Premium Safety Munka- és Tűzvédelmi Kft. Tűzvédelmi szolgáltatásai között megtalálhatjuk többek között a Tűzvédelmi oktatást, a Tűzriadó terv készítését, illetve a tűzoltási gyakorlatokat is.