Elérhetők vagyunk minden nap 9-18 óráig

Munkabaleset helyett KARANTÉN BALESETEK - külföldön és itthon

2020.04.26

A koronavírus elterjedése miatt sokan fogadták meg az elsődleges védelemre vonatkozó tanácsot, és igyekeznek az otthonukban maradni, így csökkentve a fizikai kontaktusok számát más emberekkel.

A munkahelyi baleseteket felváltották a háztartási balesetek, mivel a házaikban rekedt emberek megpróbálják valahogy elfoglalni magukat.

Kicsit körülnéztünk nemzetközi viszonylatban, hogy hol milyen típusú balesetek történnek, és persze mi magyarok sem maradunk ki a szemléből 😊


Anglia

A témánkkal kapcsoltban a lapok leginkább arról cikkeznek, hogy több, karanténba helyezett Manchester United játékos kisebb háztartási balesetet szenvedett. A klub orvosa arról számolt be, hogy több játékos kapcsolatba lépett vele, mert a balul sikerült főzési kísérletek során égési sérülést szenvedtek, illetve kutyaharapásos esetek is történtek.


Franciaország

Franciaországban sok segélyhívást rögzítettek barkácsolás során bekövetkezett mérgezésekkel kapcsolatban, ráadásul elsősorban olyan eseteket, amiben gyermekek az érintettek. Jellemző baleset volt, hogy amíg a szülő festett, addig a gyermekek a kezüket a festékbe merítették, majd az ujjaikat megnyalták, rosszabb esetben lenyalogatták.

Ha már a gyerekeknél tartunk: egy alapvető biztonsági szabály megszegése náluk is problémát okoz. Sok olyan esetet jelentettek be, amikor az elöl hagyott kézfertőtlenítő folyadékba - ami úgy néz ki, mint a víz- beleittak a kicsik. (Soha ne hagyjunk szem előtt semmilyen vegyi anyagot, illetve olyan helyen tároljuk őket, ahol a gyerekek nem férhetnek hozzá!)

Persze a felnőttek sem maradnak le, ha a balesetekről van szó. Mivel is ütik el az időt a francia honpolgárok? Hát például takarítanak és kertészkednek, főleg ez utóbbi kapcsán növekedett meg a sérülések száma. Érdekes, hogy a konyhai, főzéshez kötődő balesetek nem annyira jellemzőek, mint más országokban.

A kertészeti balesetek a metszőollóval, a sövényvágóval vagy a láncfűrésszel végzett munkák során következnek be.

A takarítás során ismét előkerülnek a takarítószerek, és a háziasszonyok biztosra akarnak menni, ha a fertőtlenítésről van szó: fehérítőt és ecetet, vagy bármilyen más savas anyagot kevernek össze, de nem tudják, vagy megfeledkeznek arról, hogy így klórgáz szabadul fel, ami halált is okozhat.

Egy neves klinika sebésze azt is megjegyzi, hogy a szokásosnál gyakrabban fordulnak hozzájuk olyan gazdik, akiket megharapott a kutyájuk vagy macskájuk.


USA

A mérgezési központokban riasztó tendenciát észleltek: a háztartási tisztítószerek és fertőtlenítőszerek általi sérülések, mérgezések jelentősen megnövekedtek az előző két év azonos időszakához képest.

Sajnálatos módon az Egyesült Államokban is jellemző baleset az, hogy kicsi gyermekek kézfertőtlenítőt fogyasztottak.

Volt olyan, aki tévedésből egy erős fertőtlenítőszerrel törölte meg az arcát és a kezét.

Egy másik esetben egy nő, aki hallott a piacon vásárolt termékek tisztításának fontosságáról, a mosogatójában forró vízben összekevert fehérítőt és ecetet, hogy lemossa a zöldségeket és gyümölcsöket. A fehérítő és az ecet keveréke klórgázt hoz létre, amelyet a nő belélegzett. Sikerült felhívnia a 911-et, és gyorsan kórházba került, így szerencsésen megúszta az esetet.

"A klórgáz a tüdőben lévő nedvességgel együtt sósavat képezhet, amely súlyos tüdőkárosodást okozhat."


Olaszország

Az olaszok esetében nem találtunk semmit a házi karanténban elszenvedett balesetekről, de mégis meg kell említeni egy érdekes jelenséget.

A Covid-19 elterjedése miatt az olaszok is "otthon maradtak", és az első három hét után a lapok arról számoltak be, hogy bár az állampolgárok jó fizikai és mentális állapotban vannak, ám kezdenek kellemetlenségek megjelenni az életükben. Ilyen például az alvásminőség romlása, vagy az alvásigény növekedése. A szorongásukat élelmiszer-túlfogyasztással kezelik, ettől viszont hízásnak indultak.

Az webshop-okon keresztül az alkohol és a szeszes italok házhozszállítása 180% -kal nőtt meg, mivel elterjedt az az álhír, hogy az alkohol a koronavírussal szembeni hatásos védekezési forma lehet.


Mi a helyzet nálunk?

A magyar helyzetről Dr. Bende Balázs mesélt az nlc.hu munkatársának. Az mindenképp elmondható, hogy nem hazudtoljuk meg magunkat, most még az is nekiáll sütni-főzni, aki életében még egy teát sem készített. A gyakorlatlanság persze sorra szüli a baleseteket, amikor a bogrács tartalmát magukra öntik, vagy a benzinnel, gázolajjal szétlocsolt grillező berobban.

A traumatológusok arról számolnak be, hogy soha nem kellett még annyi ujjat amputálni, mint most, mivel a kényszerű otthonlét alatt a barkácsolók szerencsétlenül járnak.

Ennél furcsább talán már csak az, hogy mivel ebben az időben sokan meg- vagy fel is fáznak, azt valamilyen házi praktikával akarják orvosolni, de annak kivitelezése sokszor balul sül el, például túl forró ülőfürdő, vagy kamilla gőz.

A teljes cikk itt olvasható: https://nlc.hu/egeszseg/20200423/haztartasi-baleset-szegedi-klinika-karanten-barkacsolas/

Mint a fentiekben láthattuk elsősorban a tapasztalatlanság, a figyelmetlenség az elsődleges oka a baleseteknek. Az elkerülésük érdekében mérjük fel jól a saját képességeinket - ahol pedig kisgyermek is van, ott pedig gondolatban mindig két lépéssel előrébb kell járni- hogy ép bőrrel megússzuk a biztonságos otthonunkban eltöltött extra szabadságot.